TATABÁNYA A SZÉNRE ÉS VÍZRE ÉPÜLT VÁROS

 

 

  Szénre épült városként jellemezték Tatabányát évtizedeken keresztül. A város felett magasodó Kőhegyen a település egyik szimbóluma, a kilátóvá nemesedett aknatorony az évszázados bányászkodásnak hivatott emléket állítani. Az első csille szén – több éves feltáró munka után – 1896. december 23-án gördült ki az I. lejtaknából. A bányaművelés lendületes megindulását követően sorra-rendre nyíltak az aknaüzemek.

  A bányászattal együtt a település is fejlődött. Az itt élők száma 1890-ben 2785 fő volt, ami 1930-ra 33 146-ra nőtt. A gazdag szénvagyon kiaknázása mellett a bányatársulat a szénmedencében kinyerhető egyéb ásványi kincseket is kitermelte és feldolgozta, ily módon egy vertikálisan összefüggő, egymásra épülő bánya és ipartelepet hozott létre.

  A bányaművelés során nyert jó minőségű karsztvíz szolgálta a környék vízellátását. A helyben épült téglagyárak termelték a munkáskolóniák lakóépületeihez és középületeihez szükséges építőanyagot.

  Az ötvenes-hatvanas évek lendületes iparfejlesztő politikája egyebekben a tatabányai széntermelés felfutását is igényelte. A „Szénbányák” fénykorában 15-17 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, s szinte nem volt a hetvenezer lakosú városban olyan család, melynek valamely tagja ne kötődött volna a bányavállalathoz. 1970-ben a megnyitott aknák és vágatok hossza összesen több mint 126 km volt. A nyolcvanas évekre a tatai-medence szénkészlete elfogyott, emiatt a város létét meghatározó nagy múltú Tatabányai Szénbányák Vállalatot felszámolták. Az összesen negyvenkét mélyművelésű bánya- és külfejtésű üzem termelése 1897–1994-ig meghaladta a 187 millió tonnát.

  A bányamunka természetében – az ember minden tudása és előrelátása ellenére – mindig ott rejtőzik a veszély. A tatabányai szénbányászat száz esztendeje alatt a bányákban és a külszíni üzemekben 320-an vesztették életüket baleset következtében. *
A vízaknák keletkezése a több mint száz éves tatabányai szénbányászattal fo-nódott össze. A szénbányászat távlati terveinek ismeretében készült el tatabánya és környéke vízellátási terve ami elsősorban a XIV/A és XV/C vízaknából kiemelésre kerülő vízmennyiségre épült. A XIV/A vízakna mélyítése 1960-ban kezdődött . A bányavíz-védelem érdekei szerencsésen találkoztak a vízellátók érdekeivel.

  A XIV/A vízakna 1985-ig kettős szerepet töltött be. Ez egyrészt a bányászat részére víznívó süllyesztés, másrészt ivó- és iparivíz szolgáltatás volt. A széntermelés befejeztével feladata kizárólag a szolgáltatási célú víztermelés lett, 300 ezer ember, 36 település életet adó nedűvel történő ellátása.

  A tatabányai két vízakna 1984-től -a tatabányai szénmedence bezárásáig- már kimondottan csak a térség vízellátását végzi.
  Mára már a Tatabányai szénbányászatból csak a vízbányászat maradt meg, mely tovább viszi a bányászat hagyományait, értékeit.

 

W. Csoma Éva